St. Mihály SportEgyesület
Friss hírek:
2024. március 28. (csütörtök)

Hit és sikerek

lpe8721-kiv-0-0-resize-0.jpg

NBI-es csapatunk a tabella jelenleg második helyén álló Győrt fogadta a héten a Szent Gellért Fórumban.
A meccsről a Délmagyar számolt be: Koncz Zsolt vezetőedzőnk a lányokat bíztatva nyilatkozta a lapnak, hogy annak ellenére, hogy az ETO volt az esélyes, "jobban kell hinniük (...) abban, hogy igenis bárki ellen van keresnivalójuk.

Ezzel a mentalitással kell az idény utlosó mérkőzésére is készülni, melyet szintén hazai pályán, a listaelső Fradi ellen játszunk.

A leány utánpótlásban az U15 eddigi legjobb teljesítményét nyújtotta, remekült helytállva a Győr ellen, és Olajos Csaba szerint "minimum egy pontra - de inkább a győzelemre - rászolgáltak a lányok"! 

Az U17 négygólos győzelemmel szerepelt, a lányoknak sikerült magabiztos, domináns játékkal a Győr fölé nőniük. Az U19 pedig döntetlennel zárta a hetet.

A fiúknál megyés U19 megnyerte Szőreg elleni meccsét, és felnőtt megye II magabiztos győzelemmel szerepelt Apátfalva ellen.

 

 

2022. 11. 19. szombat

  

Csongrád-Csanád megyei U19 13. forduló

10:00 Szőreg

Szőreg RSE – Szent Mihály FC 1-3 (0-0)

Játékosaink: Kajcic G., Mórocz G., Faragó M., Simkó K., Kopasz B., Barczány K., Kovács B., Magyari D., Nagy N., Kovács N., Török M., Ferge A., Muhi B.

Gólszerző: Nagy Norbert 3

Edző: Belaidi Ajád

 

Leány országos U15 12. forduló

11:00 Tápé

Szent Mihály FC – ETO FC Győr 0-2 (0-2)

Játékosaink: Vasi A., Kovács R., Mészáros N., Veres D., Bakai B., Gyovai K., Dobos E., Papdi J., Boruzs B., Siket Sz., Boros-Kovernyik N., Mikó H., Purcsi L., Csonka V., Kálló T.

Olajos Csaba értékelése: „Sajnos amennyire szép tud lenni ez a játék, ugyanannyira tud igazságtalan is lenni. Az eredmény egyáltalán nem tükrözi a pályán látottakat, minimum egy pontra - de inkább a győzelemre - rászolgáltak a lányok. Az első félidőben több komoly lehetőségünk is kihasználatlan maradt, kapufánk is volt, ellenben a vendégek két hibánkat könyörtelenül megbüntette. A fordulás után mindent megtettünk, hogy visszajöjjünk a mérkőzésbe, de sehogy sem akart összejönni a talán áttörést jelentő első gól. Közös munkánk eddigi legjobb teljesítményét láttam ma a lányoktól, szinte végig irányításunk alatt tartottuk a játékot. Van még két mérkőzésünk, azon kell dolgoznunk, hogy ezeken a meccseken több lehetőséget tudjunk kidolgozni-kihasználni.”

 

Leány regionális U19 D-K 11. forduló

12:00 Budapest

Soroksár SC – Szent Mihály FC 15-0 (5-0)

Játékosaink: Csiszár K., Szabó E., Szöllős Zs., Szebegyinszki B., Máté K., Matók K., Borda N., Kun V., Szöllősi L., Meleg N., Gémes K., Mészáros L., Lantos N.

Edző: Török Bence

 

Simple Női liga NBI 11. forduló

13:00 Szent Gellért Fórum

KÉSZ-St.Mihály-Szeged – ETO FC Győr 0-4 (0-2)

St. Mihály keret: Csapó Zs. - Pacsuta D. (Farkas N.), Marcea D., Papp Sz., Micic S. (Tornyi Z.) Dékány D. (Sajti K.), Pilán T., Knezevic M., Balázs B. (Vincze N.), Suták D.(Lovászi Zs.), Németh Zs.,

Csontos Zs., Skoric T., Nagy L., Nagy V.

Vezetőedző: Koncz Zsolt

 

Leány Országos U17 12. forduló

13:00 Tápé

Szent Mihály FC – ETO FC Győr 4-0 (2-0)

Játékosaink: Aradi J., Fischer M., Arnold S., Horváth L., Bagi L., Szabó D., Futaki F., Gyémánt K., Vajda Zs., Bozóki Cs., Palotás P., Kozma V., Balázs E., Gligor E.

Gólszerzők: Horváth Lara, Szabó Dóra, Fischer Márta, Bozóki Csenge

Hadár Attila büszkén nyilatkozott a meccsről: „Gratulálok a lányoknak a mai győzelemhez, igazi csapatmunka volt! Az első félidőben kicsit pontatlanok voltunk középpályán, viszont a második félidőben javítottunk ezen! Mindenben sikerült a Győr fölé nőnünk a második játékrészben, nagyon szép gólokat lőttünk! Mindenkinek jót tett ez a győzelem a mai napon! Jövő héten folytatnunk kell ezt az eredményes játékot hazai pályán a Diósgyőr ellen!”

 

 

2022. 11. 20. vasárnap

 

Leány regionális U16 D-K 9. forduló

12:00 Tápé

Szent Mihály FC – Monori SE 1-9 (1-4)

Játékosaink: László Zs., Kelemen N., Gödő L., Danyi A., Palatka N., Flack D., Karai S., Lantos N., Tóth K., Pásztor K., Mészáros L.

Gólszerző: Lantos Noémi

 

Csongrád-Csanád megyei II. osztály 14. forduló

13:00 Szentmihály

Szent Mihály FC – Apátfalva SC 10-1 (3-1)

Játékosaink: Vér D., Csobán R., Csobán K., Altorjay B., Kopasz B., Baján Z., Kovács B., Olajos Cs., Farkas Á., Klippel Á., Andróczki T., Török M., Sallai M., Belaidi A., Noksa D., Magyar B., Nagy N.

Gólszerzők: Klippel Ádám, Andróczki Tamás 2, Kopasz Balázs, Baján Zoltán, Belaidi Ajád 2, Magyar Béla 2, Olajos Csaba

Vezetőedző: Pikó László

 

Leány országos U19 12. forduló

14:00 Győr

ETO FC Győr – Szent Mihály FC 1-1

Játékosaink: Vincze N., Pallagi V., Horváth L., Farkas N., Suták D., Futaki F., Bozóki Cs., Sajti K., Nagy L., Palotás P., Csapó Zs., Buknicz K., Bagi L.

Gólszerző: Nagy Lilla

Fábián-Saleh Houssam értékelte a meccset: „A múlt heti elszomorító eredmény és teljesítmény után az elsődleges célja a csapatnak az volt, hogy mentálisan rendbe hozza magát. Úgy gondolom ez sikerült. A lányok minden téren az elmúlt hetek legjobb teljesítményét nyújtották ma. Sikerült egy izgalmas és jó mérkőzést játszani, talán egyedüli rossz érzésünk az eredmény miatt lehet. Reméljük jövőhéten sikerül több pontot szereznünk!”

 

borítókép: Albert Péter (fb, instagram: @alpefoto.szeged)

 

 

Partnereink, Szponzoraink

Szavazás

Hétvégi pontszám ? (Szekszárd/nők,Mindszent/férfiak)

6 (33.3%)
4 (33.3%)
3 (33.3%)
1 (0.0%)
0 (0.0%)
Eredmények

A szavazás határideje lejárt. További szavazat leadása nem lehetséges!

Elérhetőségeink, Kapcsolat

st [dot] mihaly [dot] fc [at] gmail [dot] com
szentmihaly [dot] kft [at] gmail [dot] com

Levelezési cím:

6723 Szeged, Zöldfa u. 16.