St. Mihály SportEgyesület
Friss hírek:
2023. május 28. (vasárnap)

Itthon tartottuk a három pontot

dsc-6886.jpg

Nyert az idei utolsó hazai mérkőzésén az NBI-es csapatunk, a lányok egygólos hátrányból három egymásutáni találattal biztosították be a győzelmet. Koncz Zsolt edzőnk a Démagyar Sportnak nyilatkozta, hogy büszke, amiért feljutó csapatként magabiztosan sikerült bent maradnunk a ligában, sokak munkája van ebben, a cél pedig hogy a jövőben még sikeresebbek legyünk.

Az akadémiai utánpótlásnál elmaradt az U19-es lányok mérkőzése, az U17 az első félidős vezetés után egy góllal kikapott az Illésől, az U15 pedig nehezen vette fel a mérkőzés ritmusát, könnyen adtunk találatokat az ellenfélnek. 

Megyés férfi csapatunk rangadóján nem sikerült találatot szerezni a jelenleg második helyen álló Brdány ellen, a fiúknak a múlt heti fellendülés után nehéz körökre kellett készülniük.

 

2023. május 10. szerda

 

Leány regionális U16 D-K 16. forduló

14:00 Tápé

St. Mihály FC – Hódmezővásárhely FC 1-5 (0-2)

Gólszerzőnk: Losonczi Julianna

St. Mihály: László Zs., Danyi A., Tolap J., Palatka N., Fehér K., Tóth K., Losonczi J., Lantos N., Tóth K., Darabont B., Gödő L., Pásztor K.

Edző: Tóth László

 

2023. május 12. péntek

 

Csongrád-Csanád megyei U14 zöld 11. forduló

14:00 Szentmihály

St. Mihály FC – UTC 1913 1-14 (1-7)

Gólszerzőnk: Komáromi Miklós

St. Mihály: Jákó A., Jászberányi M., Jákó Á., Németh B., Vajda F., Katona D., Komáromi M., Polonkay D., Tófalvi K., Török O., Nagy V., Erdei Zs.

Edző: Balogh Árpád

 

2023. május 13. szombat

 

Csongrád-Csanád megyei U19 „A” felsőház 7. forduló

10:00 Szentmihály

St. Mihály FC – DAFC Szeged       Halasztva

 

Leány országos U15 25. forduló

13:00 Szombathely

Illés Akadémia Viktória – St. Mihály FC 4-0 (1-0)

Játékosaink: Vasi A., Barna B., Veres D., Purcsi L., Boruzs B., Kálló T., Mikó H., Csonka V., Dobos E., Papdi J., Siket Sz., Rózsa S. Gyovai K., Bány B., Kovács R., Mészáros N., Barna M., Boros-Kovernyik N.

 Olajos Csaba értékelése: „Enerváltan kezdtük a mérkőzést, nehezen találtuk meg a ritmust. Sajnos ismét egy könnyű gólt ajándékoztunk az ellenfélnek a mérkőzés elején. Furán hangzik, de ez felébresztette a társaságot, mezőnyben is sikerült feljönnünk, kisebb nagyobb lehetőségeket kidolgozva. Szünet után hullámzó volt a játékunk, a rosszabb periódusainkat góllal büntette az ellenfél. Látszik az előrelépés, főleg egyéni és csapatvédekezésben, de a hátralévő edzéseken, mérkőzéseken a labdával való játékunkon kell javítanunk, hogy előre is több veszélyt tudjunk jelenteni.”

 

 

Leány országos U17 25. forduló

15:00 Szombathely

Illés Akadémia Viktória – St. Mihály FC 2-1 (0-1)

Gólszerzőnk: Szabó Dóra

St. Mihály: Aradi J., Horváth L., Bagi L., Sovány D., Balázs E., Szabó D., Gyémánt K., Vajda Zs., Futaki F., Bozóki Cs., Palotás P., Fischer M., Arnold S., Flach D., Gligor E.

 

Simple női liga NBI 21. forduló

17:00 Szent Gellért Fórum

KÉSZ-St. Mihály Szeged – Kelen SC 3-2 (3-1)

Gólszerzőink: Nagy Lilla 24’, Trbojevic Ivana 34’, Knezevic Milana 42’

Kész-St. Mihály Szeged: Csontos Zs. – Farkas N., Papp Sz., Nagy L., Micic S., Knezevic M., Malesevic S., Balázs B. (Sajti K. 55’), Suátk D., Trbojevic I., Németh Zs. – Krstovic A., Csapó Zs., Koszo S., Marcea D., Tornyi Z., Lovászi Zs., Juhász E.

 

 

Leány regionális U16 D-K 17. forduló

13:00 Tápé

St. Mihály FC – Jászberényi FC 2-6 (2-2)

Gólszerzőink: Palatka Noémi, Tóth Kinga

St. Mihály: László Zs., Tóth K., Danyi A., Tolap J., Pásztor K., Gödő L., Palatka N., Losonczi J., Darabont B., Ágoston V., Lantos N.

Edző: Tóth László

 

2023. május 14. vasárnap

 

Csongrád-Csanád megyei U16 Kelet 21. forduló

10:00 Szentes

Szentesi Kinizsi SZITE – St. Mihály FC 10-1 (8-0)

Gólszerzőnk: Tajti Bertalan

St. Mihály: Polgár T., Juhász R., Jászberényi M., Zsótér G., Nagy G., Tajti B., Mórocz G., Novák Á., Muhi B., Szabó M., Tófalvi K., Zólyomi V., Császár Á.

Edző: Szabó Dániel

 

Leány országos U19 25. forduló

13:00 Tápé

St. Mihály FC – Illés Akadémia Viktória

 

Csongrád-Csanád megyei II. osztály 26. forduló

17:30 Szentmihály

St. Mihály FC – Bordány SK 0-2 (0-2)

St. Mihály: Garamvölgyi G., Csobán R., Csobán K., Altorjay B., Kopasz B., Belaidi A., Baján Z., Kovács B., Olajos Cs., Farkas Á., Klippel Á., Kovács N., Farkas B., Magyar B., Andróczki T., Vér D.

Edző: Pikó László

 

 

Partnereink, Szponzoraink

Szavazás

Hétvégi pontszám ? (Szekszárd/nők,Mindszent/férfiak)

6 (33.3%)
4 (33.3%)
3 (33.3%)
1 (0.0%)
0 (0.0%)
Eredmények

A szavazás határideje lejárt. További szavazat leadása nem lehetséges!

Elérhetőségeink, Kapcsolat

Telefon:

30/967­-6020 (mob)

st [dot] mihaly [dot] fc [at] gmail [dot] com
szentmihaly [dot] kft [at] gmail [dot] com

Levelezési cím:

6723 Szeged, Zöldfa u. 16.